Tartalomjegyzék
A kétszínű rózsa szemet gyönyörködtető, mely kétszínű, illetve színárnyalatú virágok színjátéka egy rózsatőn. A rózsa nemesítők hosszú évtizedek alatt a legkülönfélébb alakú, színű, méretű rózsákat állították elő, hiszen a fehér, piros, rózsaszín, bordó és ezek különböző színárnyalatai mellett már van lila és kék rózsa is. Az utóbbi években pedig Angliában már aranybarna színű rózsát is sikerült előállítani. Az egyetlen, ami még nem sikerült nekik a fekete rózsa előállítása, az ugyanis a természetben nem fordul elő.
Kétszínű rózsa jellemzői
- A tenyésztők nagyszámú kétszínű rózsafajtát tenyésztettek, amelyek virág és szokatlan színek kombinációjával meghökkentnek, élénk színekkel vagy színes szirmokkal kombinálva.
- Általában hibrid fajták, amely több fajta jellemzőivel rendelkeznek.
- Rendszerint a rózsák színe nem egy egyszínű, hanem két, hasonló vagy kontrasztos árnyalatú virágból áll.
- Az egyik szín domináns, a másik pedig kis foltok, vonások vagy szegélyek formájában jelenik meg.
- Magastörzsű rózsákra is olthatók, igazán látványosak a különböző színkombinációjukkal.
- Gondozásban, metszésben nem tér el az egyéb rózsa fajtáktól.
Vásárlásuk
Ezek a rózsák is megvásárolhatók kertészeti áruházakban, interneten keresztül elérhető webáruházakban. A legtöbb helyen árakkal megjelölve választhatók ki a rózsa fajták. A választást azzal segítik, hogy minden rózsa mellett a fényképe is látható. Kérhető házhozszállítás is, jó esetben ezért már külön díjat sem számolnak fel. Van, ahol a rendelést regisztrálás is megelőzi.
http://www.dmkert.hu/enciklopedia/rozsak/ketszinu_kinai_rozsa
Vissza a kategória cikkeihez