Magastörzsű rózsa

A magastörzsű rózsa az egyik legszebben mutató az ágyásrózsák és szegélyrózsák közé ültetve, főleg, ha kétszínű rózsa. Olyan, mint egy apró rózsafa, ami a kertek, balkonok ékessége lehet. Ezek a törzses fajták az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendenek, főleg mivel rengeteg színárnyalatban van, szinte nincs olyan színárnyalat, amely ne létezne.

Magastörzsű rózsa fajták, rózsafa szaporítása

A kereskedelemben termesztett rózsák többsége szemzéssel szaporított. Ehhez szükséges alanynak egy erős és szép hajtást választani olyan rózsáról, melyen erős rügyek vannak. Lehetőleg a vessző közepéről válasszunk néhány erős rügyet. Fontos, hogy az alany nedvdús, a rügy pedig érett állapotban, nyugalmi növekedési fázisban legyen. Célszerű a rózsa szemzését ősszel végezni.  

A törzses rózsák alapvetően szemzéssel nemesített fajták, általában 90-120cm magas vadrózsa törzsre szemzettek, melyek lehetnek: tearózsa, parkrózsa, talajtakaró rózsa és törperózsa is. Az alacsonyabb törzsre törpe fajtákat, a magasabbra futó-, vagy tearózsát szemeznek. Magastörzsű rózsa fajták:

Gyönyörű látványt nyújt, ezért érdemes mindenképpen központi helyre ültetni. A rózsa ágyás többszintessé tehető általa, hiszen kiemelkednek az alacsonyabb parkrózsák, a tearózsák közül. Nyár elejétől késő őszig folyamatosan virágoznak, így sokáig ékesítik a kertet. Főbb fajtái: Erika Pluhar, Kimono, Vulkan, Snow Flake, Alinka, San Remo, Dame de Coure, Sultana, Rot Fairy.

Magastörzsű rózsa ültetése, gondozása

Ültetése

  • az év bármely időszakában elültethető a cserépben lévő növény, kivéve, ha fagyos a talaj
  • ki kell választani a helyét
  • legalább 5-6 óra napfény érje inkább a reggeli órákban
  • tápanyagban gazdag, savanyú talajtípusban érzi jól magát, de homokos talajon is megél
  • érdemes az ültető gödröt istállótrágyával ellátni
  • a cserép méreténél nagyobb gödröt ajánlott ásni és jól belocsolni vízzel
  • a cserépből óvatosan, a cserép oldalét megnyomkodva vegyük ki a növényt, hogy ne sérüljön a gyökere
  • a földet hagyjuk a gyökereken, azzal együtt kerüljön a belocsolt gödörbe, ezután földdel be kell temetni és megöntözni
  • az ültetési távolság legalább 1 m legyen. Magassága kifejlett állapotban 1,5-2 méter.

Gondozása

  • Száraz időszakban gondoskodni kell a megfelelő vízellátásáról.
  • Inkább ritkábban 6-7 naponta rendszeresen locsoljuk, de pangó víz ne álljon alatta.
  • A gazdagabb virágzás érdekében évente 2X – tavasszal, és ősszel – tápoldatozni szükséges.
  • Érdemes levendula társaságába ültetni, mert a rózsa levendula mellett kevésbé lesz tetves.
  • Az elnyílt virágok visszametszésével a növény gazdagabb virágzását segítjük elő.
  • A koronája hidegben elfagyhat, ezért meg kell oldani a védelmét. Erre jó megoldás lehet az ágak közepébe begyűrt újságpapír, majd a koronára húzott papírzsák.

Metszése

Előnyük, hogy a magasságuk miatt könnyebben kezelhetőek, metszhetőek, így a magastörzsű rózsafa metszése állva is kényelmesen elvégezhető. Tél végén, tavasz elején mindenképpen el kell végezni a rózsa fenntartó metszését.  Ez főleg a fás részeket érinti. Úgy metsszük, hogy a rügy fölött 5-10 mm-el vágjuk el a vesszőt. Fiatalító metszést is lehet végezni az öregebb tövek esetén. Ezzel az eljárással hajtásnövekedésre lehet ösztönözni a bokrokat. Ezt is tél végén kell elvégezni. Mindezekkel együtt pedig alakító metszésekkel pedig a bokrokat lehet megformázni. Az elnyílt virágok visszametszéséről pedig folyamatosan gondoskodni kell, hogy a növényeket gazdagabb virágzásra ösztönözzük.

Magastörzsű rózsa rendelése, vásárlása, webáruház

A törzses rózsa nem egy kifejezetten kényes növény, de érdemes tudni, hogy milyen körülmények között voltak a tövek, mielőtt megrendeljük őket. Érdemes a szállításnak is utána érdeklődni. A webáruházból történő rendelés esetén általában ki is szállítják a megrendelt növényeket, ami azért is fontos, mert így gondoskodnak is arról, hogy a növényeket épségben adják át.  Természetesen nagyobb áruházak kertészeti osztályán is kaphatók magastörzsű rózsa fajták, így az OBI-ban és Praktikerben is.

https://www.rosegarden.hu/magastorzsu-rozsak_c3

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom