A piros rózsa akár egy szál, akár csokorban gyönyörű szép látvány, mely erőt, biztonságot sugall. Bármely eseményen megállja a helyét az esküvőtől, születésnapon át egészen az Anyák Napjáig, de leggyakrabban a szerelmes hölgyek kapják.

Piros szín jelentése

A színek alapvetően meghatározzák hangulatunkat, de egészségünket és boldogságunkat is tudják befolyásolni.  

A piros árnyalatai erőt, energiát adnak, cselekvésre ösztönöznek. Levert, letört állapotunkban segít felrázódni ebből az állapotból és az önbizalmat is növeli. Aki erőtől duzzad inkább kerülje a piros színt, mert az agresszivitást is fokozza.   A nyugati kultúrákban a vér, a bátorság és a mártíromság színe. Emiatt piros a bíborosok ruhája, amellyel Krisztus vérét és a keresztény vértanúkat szimbolizálják. Ezen kívül a szerelem színe, az örömé és ünneplésé is, hiszen a kitüntetett vendéget is számos helyen vörös szőnyeg leterítésével várják. Bár a szeretet színe, ugyanakkor a harag, az agresszió és a háború színe is elég, ha csak Mars, a háború istenének vörös köpenyére gondolunk.

Piros rózsa

A piros színű rózsa elsősorban izgalmat, kalandot, erőt, dinamikát szimbolizál. Árnyalatai a halvány pirostól a mélyvörös színig széles skálán mozognak. A piros színű rózsa nem hétköznapi, eleganciát, erőt, maga biztosságot sugároz. Komoly alkalmakra szánjuk általában. Akár szálban, akár csokorban gyönyörű szépen mutat.  Ez a rózsa tökéletes ajándék, ha érzelmeinket szeretnénk kifejezni.

Piros rózsa csokor vásárlás

Piros színű rózsát minden virágüzletben kapunk, de a különböző virágküldő szolgálatoknál is lehet rendelni akár szálban, akár gyönyörű csokor kompozíciókban is. Az online rózsaküldő szolgálatoknál is rendelhető, itt többnyire regisztráció is szükséges, azonban ki is szállítják a megadott címre. Örök rózsa is megtalálható a piros színek különböző árnyalataiban is. Ha szeretnénk maradandó ajándékkal kedveskedni, érdemes ezek között is körbe nézni. Ajándékboltokan, vagy az interneten található portálokon is találunk számos helyet, ahol kapható, rendelhető, akár 1-1 szál, akár egész csokor is. Ezek a rózsák készülhetnek különböző textilekből, kovácsoltvasból vagy egyéb érdekes anyagokból is.  

Érdekességek még a piros színről

Tudtad?

  • A méhek nem látják a piros színt, ezért a piros virágokat nem ők, hanem a madarak, denevérek, pillangók vagy a szél porozza be.
  • Mivel figyelemfelkeltő hatása van, sokszor használják leárazásoknál, reklámokban is.
  • Kínában a jószerencse, boldogság és a hosszú élet szimbóluma. A menyasszonyok ruhája ezért is piros és az ajándéknak szánt pénzt is piros borítékban adják.
  • A fengshuiban a piros bejárati ajtóval a bent lakók jólétét biztosítjuk.

Vissza a kategória cikkeihez